Az AI EDIH egynapos kurzust szervez vállalatok digitális átalakulásának segítése érdekében.
Az AI EDIH mesterséges intelligencia különböző aspektusaira összpontosító képzései elsősorban kis és közepes méretű vállalkozásoknak, startup-cégeknek, valamint a közszféra szereplőinek szólnak, a képzéseken a „de minimis” keret terhére térítésmentesen lehet részt venni. A résztvevők reális képet kapnak a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekről, az alapfogalmakon túl megismerkedhetnek az MI jogi és etikai vonatkozásaival és gyakorlati hasznosítási lehetőségeivel a különböző szakmai területeken.
A május 9-i kurzuson a prompt-mérnökség különböző témakörei (hatékonyság, mintázatok, struktúrák, kiterjesztett promptolási technikák) kerülnek terítékre, a képzést Turcsányi-Szabó Márta habilitált egyetemi docens, az ELTE Informatikai Kar oktatója vezeti.
Az ELTE aktuális AI EDIH képzésekről és a részvételi feltételekről ezen az oldalon, az AI EDIH Hungary projektről és a programban meghirdetett további képzésekről pedig itt érhetők el további részletek.