Pályázati felhívások-archívum

Pályázati felhívások-archívum

Neumann János Tehetséggondozó Kör - Jelentkezési felhívás 2018. január

Pályázat az Informatikai Kar Neumann János Tehetséggondozó Köre tagságára

Az Informatikai Kar Neumann János Tehetséggondozó Körének célja, hogy a kiemelkedő hallgatókat érdeklődési körüknek és adottságaiknak megfelelően, szakmai előrehaladásukban támogassa. A tehetséggondozó programba azon karunkra felvett hallgatók jelentkezését várjuk, akik nyitottak a képzés és önképzés átlagon felüli színvonalú lehetőségeire, érdeklődnek a kutató-fejlesztő munkában, Tudományos Diákköri-munkában való részvétel iránt.

Pályázat elsőves hallgatóknak

Pályázhat az az elsőéves Programtervező informatikus alapszakos hallgató, aki

  • Programozási alapismeretek, Számítógépes alapismeretek, Matematikai alapozás, Diszkrét matematika tantárgyakból, legfeljebb 1 kivételével minden félév végi osztályzata jeles.
  • Legalább 2 gyakorlatvezető ajánlja a tehetséggondozó csoportokba jutásra.

A pályázatokat a fenti 5 tárgy eredménye, az első féléves tanulmányi átlaga, valamint az alábbi típusú versenyeken való eredményes szereplés alapján rangsoroljuk:

  • Eredményesen szerepel tehetséggondozási fórumok valamelyikén:
  • legalább egyetemi szintű programozási versenyeken;
  • legalább egyetemi szintű matematika versenyeken;

A program részletes leírása megtalálható az alábbi oldalon.

Aki pályázni szeretne e programba, ezen (elsőéveseknek szóló) űrlap kitöltésével teheti meg, 2018. január 26-ig.

Pályázat másodéves hallgatók számára

Pályázhat az a másodéves A- vagy B-szakirányos Programtervező informatikus alapszakos hallgató, akinek

  • az előző 2 félévben informatikai és matematikai kötelező tárgyakból nem volt 4-esnél rosszabb jegye és az 5-ös jegyei voltak többségben;
  • legalább 2 gyakorlatvezető ajánlja a tehetséggondozó csoportokba jutásra.

A pályázatokat a két félév tanulmányi átlaga, tudományos (TDK, pályázatok, szakkollégium) tevékenysége, valamint az alábbi típusú versenyeken való eredményes szereplés alapján rangsoroljuk:

  • Eredményesen szerepel tehetséggondozási fórumok valamelyikén:
  • legalább egyetemi szintű programozási versenyeken;
  • legalább egyetemi szintű matematika versenyeken;

A program részletes leírása megtalálható az alábbi oldalon.

Aki pályázni szeretne e programba, ezen (másodéveseknek szóló) űrlap kitöltésével teheti meg, 2018. január 26-ig.

2018.01.08.