Kiemelkedő magyar sikerek születtek az International Winter AI Olympiad (IAIO) 2026 nemzetközi versenyén. Több mint húsz ország csaknem száz diákja versenyzett a Szlovéniában február 23-27. között megrendezett téli mesterséges intelligencia diákolimpián, ahol Ungár Vince és Szilágyi Balázs ezüstérmet, míg Lehotai Gergely bronzérmet nyert. A versenyen szintén kiválóan szerepelt Graselly Bence diákolimpikon.
A tanulók olyan tudományterületeken mérték össze tudásukat, mint a számítógépes látás és robotika, a gépi tanulás vagy a természetes nyelvfeldolgozás, és a sikeres szerepléshez matematikai és algoritmikus feladatokat, valamint gyakorlati mesterségesintelligencia-modell fejlesztést kellett elvégezniük.
A magyar csapat tagjai közül Graselly Bence, Szilágyi Bence és Ungár Vince a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulói, Lehotai Gergely a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium diákja. A csapatvezetői feladatokat Dr. Gulyás László (az ELTE IK Mesterséges Intelligencia Tanszék egyetemi docense, a Neumann Társaság alelnöke) látta el, a helyettes csapatvezető Szalay Gergő volt.
A magyar szervezők munkáját egyhangúan elismerve az IAIO gyűlése a nemzetközi bizottságba választotta Gulyás Lászlót, aki így a továbbiakban nem csupán a magyarországi csapat, hanem a nemzetközi esemény szervezésében is segédkezni fog.
A magyar szervezők már készülnek a következő regionális és nemzetközi mesterséges intelligencia diákolimpiákra, ideértve a közép-európai regionális MI diákolimpiát Kolozsváron, a 2026-ra tervezett IOAI világversenyt Abu-Dzabiban és a 2027-ben tervezett IAIO világversenyt Vietnámban. A hazai válogatóverseny első fordulója március végén lesz.
Az IAIO 2026 részletes eredményei a verseny honlapján érhetők el.
A diákok felkészítése az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság - NJSZT közös szervezésében valósult meg.