Odafigyelünk rád!

Odafigyelünk rád!

Odafigyelünk rád!

Az ELTE Informatikai Karán működő Diáktámogató Központot azzal a céllal hoztuk létre, hogy támogassuk a programtervező informatikus és informatika tanárszakos hallgatókat egyetemi tanulmányainak sikeres elvégzésében, az egyetemi környezetbe való sikeres beilleszkedésben.

Célkitűzésünk, hogy egy barátságos hallgatói közösség tagjaként és aktív tanulási környezetben a lehető legtöbbet tudd kihozni magadból és sikeres lehess választott pályádon.

Ennek a folyamatnak az első lépése az Alapozó egyetemi és tanulásmódszertani kurzus. A kurzus két részből áll egy intenzív tömbösített blokkból és egy heti rendszerességgel megtartott, órarendbe illesztett mentorórából.

A tanulásfejlesztő tréning interaktív formában zajlik és pszichológusok, valamint az Eötvös Informatikai Kör tagjai tartják, akik felsőbbéves hallgatók és nagy tapasztalattal rendelkeznek mind a tárgyak sikeres elsajátításában, mind az egyetemi évek jó szervezésében.

2016 januártól tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási egyéni konzultáció is indult. Ezt egy szoftver is támogatja, amely a hallgató által teljesített kurzusok és a tantervi háló alapján segíti kiválasztani azon kurzusokat, amelyeket a hallgatónak az adott félévben fel kell teljesíteni ahhoz, hogy az előrehaladása optimális legyen.