Létszámadatok, jelenségek

Létszámadatok, jelenségek

A regisztrált speciális szükségletű hallgatók különböző nehézségekkel küzdenek, például vak, gyengénlátó, siket, nagyothalló, mozgássérült, diszgráfiás és diszlexiás diákunk is volt.

Átlagosan (2008-ig), évente 5-7 regisztrált hallgató folytat nálunk tanulmányokat. Ők azok, akik sorban állnak a Tanulmányi Hivatal előtt, megpróbálják az alapsegítségen kívül önállóan intézni ügyeiket. Többet tanulnak, nagyobb ráfordítással és még mosolyognak is és elégedettek.

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX törvény (később Ftv.) 61.§-a és 147.§-a alapján, valamint az ELTE Hallgatói Követelményrendszer XIII. fejezete a fogyatékkal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről rendelkezik.

A 2008.-09.-es tanévnél egy nagy ugrás figyelhető meg. Ennek valószínűleg a pozitív törvényi szabályozás az oka. Itt arra utalunk, hogy az Ftv. 55.§ (2) szerint a (regisztrált) fogyatékos hallgató a szakon államilag finanszírozott képzési időben nem sorolható át költségtérítéses képzésbe.

Egyet kérünk tőlük, csak akkor tudunk segíteni, oktatók, dolgozók, ha szembenéznek fogyatékosságok súlyával és ők maguk döntik el, felvállalják-e?  Az oktató, ha adja meg a számukra járó többlet időt a ZH megírásra, évfolyamtársaik joggal kérdezhetik, az oktatót „Ő miért dolgozhat még”?

2008-ban a diszgráfia, diszlexia problémás hallgatók aránya nőtt, ami a törvényi szabályozás változásával magyarázható. Náluk ez nem „látható”. Az oktató az igazolást elfogadja, de a többi hallgatónak, hogy magyarázza meg az úgymond „kivételezést”? Ő csak akkor élhet vele, ha erre a fogyatékos hallgató is partner!

 

Regisztrált létszámadatok az ELTE IK-n

- tanuló
(ebből - tanuló)

2003.-04.

2004.-05.

2005.-06.

2006.-07.

2007. ősz

2008. ősz

2009. tavasz

Látássérült (vak)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

Hallássérült (siket)

2 (1)

1 (1)

2 (1)

2 (1)

2 (1)

3 (1)

3 (1)

Diszgráfiás, diszlexiás

0

1

2

2

3

10

11

Mozgáskorlátozott

0

0

0

0

0

3

4

Autista

0

0

0

0

0

0

0

További

0

0

0

0

0

0

0

Összesen

5 fő

5 fő

7 fő

7 fő

8 fő

19 fő

21 fő

 

Regisztrált létszámadatok az ELTE IK-n

- tanuló
(ebből - tanuló)

2009. ősz

2010. ősz

2011. ősz

2012. tavasz

2012 ősz

 

 

Látássérült (vak)

3 (0)

3 (1)

4 (0)

2 (0)

3 (1)

 

 

Hallássérült (siket)

2 (1)

3 (1)

3 (1)

3 (1)

1 (0)

 

 

Diszgráfiás, diszlexiás

9

14

14

16

14

 

 

Mozgáskorlátozott

4

4

4

4

5

 

 

Autista

1

2

2

2

2

 

 

További (*)

0

2

5

5

5

 

 

Összesen

19 fő

28 fő

32 fő

32 fő

30 fő

 

 

(*)További:
- tartós orvosi kezelésre szoruló
- megismerés és viselkedésfejlődési rendellenességű

Megjegyzés:

2013-ban a táblázat első oszlopában lévő kategóriák egy picit változtak.

Regisztrált létszámadatok az ELTE IK-n

- tanuló
(ebből - tanuló)

2013. tavasz

2013. ősz

2014. ősz

2015. ősz

2016. tavasz

2016. ősz

 

Látássérülés (ebből vak)

2 (1)

3 (2)

2 (2)

5 (2)

5 (2)

4 (2)

 

Hallássérülés (ebből siket)

1 (0)

1 (0)

1 (0)

3 (0)

4 (0)

3 (0)

 

Pszichés fejlődési zavar (diszlexia; diszgráfia; diszkalkulia; diszortográfia; hiperaktivitás, figyelemzavar; magatartásszabályozási zavar)

16

15

15

11

14

15

 

Mozgáskorlátozottság

5

4

4

3

2

1

 

Autizmus

4

6

4

2

3

6

 

Beszédfogyatékosság

0

0

0

1

1

2

 

Összesen

28 fő

29 fő

26 fő

25 fő

29 fő

31 fő

 

Megjegyzés:

2017. tavaszától az IK Szombathelyen is kapott telephelyet. A táblázat így csak az IK Budapesten tanuló diákjainak az adatait tartalmazza.

Regisztrált létszámadatok - ELTE IK Budapest

- tanuló
(ebből - tanuló)

2017. tavasz

2017. ősz

2018. ősz 

 2019. ősz

 

 

 

Látássérülés (ebből vak)

4 (2)

6 (2)

2 (1)

3 (3)

 

 

 

Hallássérülés (ebből siket)

4 (0)

6 (0)

2 (0)

2 (0)

 

 

 

Pszichés fejlődési zavar (diszlexia; diszgráfia; diszkalkulia; diszortográfia; hiperaktivitás, figyelemzavar; magatartásszabályozási zavar)

14

11

14

19

 

 

 

Mozgáskorlátozottság

0

1

3

6

 

 

 

Autizmus

6

8

11

9

 

 

 

Beszédfogyatékosság

2

2

3

3

 

 

 

Halmozottan fogyatékos (**)

0

6

5

0

 

 

 

Összesen

30 fő

40 fő

40 fő

42 fő

 

 

 

(**)Halmozottan fogyatékos:
a fogyatékosságok kombinációja
Ide tartoznak a kevert tanulási zavarok és az az eset is, amikor diszlexia és diszgráfia együttesen fordul elő.