Turcsányi-Szabó Márta kapta az év legjobb informatikai oktatója díjat

2015.12.03.
Turcsányi-Szabó Márta kapta az         év legjobb informatikai oktatója díjat
Az "Év informatikai oktatója" pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki azon felsőfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített informatikusképzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.
A pályázat kiírását, a beérkezett anyagok értékelését és a díj odaítélésére vonatkozó előterjesztést a VISZ szakértőkből és szakújságírókból álló bizottsága segítségével készíti el. A döntést – ennek figyelembevételével – a VISZ elnöksége hozza meg.

A VISZ „Az év informatikai oktatója” szakmai díjjal nem elsősorban az informatika oktatásában közreműködők szakmai, tudományos tevékenységét, illetve oktatáspolitikai szervező munkáját szeretné értékelni, hanem a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló informatikai oktatók erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni. A díj nem pályakezdőknek szól, és nem életműdíj!

A díjat megosztva három oktatónak ítélte a zsűri.

"Első alkalommal történt meg, hogy olyan oktató is a díjazottak közé került, aki nem közvetlenül az informatikusképzésben tevékenykedik, hanem az informatikai oktatás módszertanát kutatja és oktatja Magyarországon és nemzetközi szinten is. Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Kara Média- és Oktatásinformatika Tanszékének docense, többek között tanulástechnológiát, multimédiás oktatóanyagok tervezését, a telementorálás és a távoktatás módszertanát oktatja, valamint irányítja PhD-hallgatók munkáját. A zsűri szerint ez a tevékenység kulcsfontosságú ahhoz, hogy már az általános iskolában is megfelelő informatikai tudást szerezhessenek a diákok, de ahhoz is elengedhetetlen, hogy a már dolgozó szakemberek korszerű eszközök segítségével képezhessék magukat az élethosszig tartó tanulás szellemében, amely az informatikai szakmában kulcskérdés." (Bitport)

Turcsányi-Szabó Márta

Turcsányi-Szabó Márta,
az ELTE Informatikai Kara Média- és Oktatásinformatika Tanszékének docense

Karunk oktatója mellett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának docense, Cserey György Gábor, valamint Czirkos Zoltán, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar adjunktusa kapta a megosztott díjat.

A zsűri különdíjat ítélt oda Kis-Tóth Lajosnak, az egri Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatikai Intézete főigazgatójának oktatásszervezői munkásságáért.

Források: