Pályázat informatikusoknak

2020.06.22.
Pályázat informatikusoknak
Az ELTE Innovációs Központ június 30-ig várja a jelentkezéseket a 2020-as EIT Digital Summer School programon való részvétel támogatására. 

A felhívás keretében kiválasztásra kerülő 1 fő, kiemelten tehetséges, jelenleg is ELTE-s tanulmányokat folytató informatikus hallgató részére a nyári iskola 800 EUR összegű részvételi díját az Innovációs Központ utófinanszírozás keretében finanszírozza.

A pályázatra jogosultak köre, feltétételek:

· informatikai alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók (legalább 2 elvégzett félév és aktív hallgatói jogviszony megléte szükséges)

· a szervező EIT Digital által meghatározott, a nyári iskola elvégzéséhez szükséges nyelvtudás

A program iránt érdeklődőknek jelentkezniük kell az EIT Digital Summer School egyik két hetes online képzésére, 2020. június 30-ig. A kurzusokról további részletek az EIT Digital honlapján olvashatók. Emellett szükséges külön pályázatot benyújtani a jelen támogatás igénylésére az Innovációs Központ részére, szintén 2020. június 30-ig.

Az értékelés során szűrő feltétel az EIT Digital Summer School programjába való eredményes bekerülés. A nyertes pályázó a programba bejutott hallgatók közül, a legjobb tanulmányi eredmény (utolsó 2 félév tanulmányi átlaga) és a motivációs levélben foglaltak alapján kerül kiválasztásra.

A támogatás forrását „Az ELTE Innovációs Ökoszisztémájának fejlesztése az ipari elvárásokkal összhangban” című 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00004 számú projekt biztosítja.

Pályázati felhívás
Adatkezelési nyilatkozat