Indul az ELTE-n a Hungarian Startup University Program

2020.09.23.
Indul az ELTE-n a Hungarian Startup University Program
Októbertől az Eötvös Loránd Tudományegyetemről hallgatható Magyarország első felsőoktatási szintű e-learning startup kurzusa. A két féléves képzésre az ELTE bármely karának hallgatója jelentkezhet szeptember 27-ig a Neptun rendszeren keresztül.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával 2020 szeptemberében elindítja a Hungarian Startup University Programot (HSUP). A programhoz az Eötvös Loránd Tudományegyetem is csatlakozott, így a kurzust bármely alap- vagy mesterszakos, illetve doktori hallgatója felveheti. 

A program fókuszában az innovációs szemléletmód elsajátítása áll, a résztvevők megismerik az innovációs ökoszisztéma felépítését és működését, a megoldásközpontú gondolkodásmódot, továbbá lehetőséget kapnak az innováció világába történő bekapcsolódásra.

A HSUP két féléves e-learning tárgy, amelynek első félévében az innovatív gondolkodásmód kialakítására és a startup világ bemutatására esik a hangsúly, míg a második félévben vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást lehet szerezni. Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről onepagert készítenek, amelyen a második félév során egyetemük javaslatára és az NKFIH anyagi támogatásával dolgozhatnak. A két kredites kurzus második félévet is elvégző hallgatók vállalkozási ötletüket és az elkészült MVP-t (leggyorsabban elkészíthető változatot) akár befektetők előtt is bemutathatják.

A program szereposztó teszt (16 personalities) kitöltésével kezdődik, amelynek alapján a startup világ 4 legfontosabb alapítói szerepe (felfedező/CEO, analitikus/CTO, védelmező/PM, diplomata/kreatív) közül javaslatot tesznek a hallgatóknak arra, melyik szerepben végezzék el a képzést. Az egyes szerepekben a résztvevők különböző, saját perspektívájukat bővítő tananyagokat sajátíthatnak el, ehhez személyre szabott útvonalakat és bónusz tananyagokat kapnak, miközben megtanulják a HSUP teljes tananyagát. 

Azok a hallgatók, akik sikeresen teljesítik az első félévet, és ötletük elég jónak bizonyul az innovációs testület döntése szerint, havi 150 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülhetnek. A program inkubátorok, üzleti angyalok és kockázati tőkealapok vezetői előtti megmérettetéssel zárul.

Jelentkezés: 2020. szeptember 27-ig.


A jelentkezés módja:
1. A Neptun webes felületén az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt töltse ki a "Jelentkezés Hungarian Startup University Program (HSUP) kurzusra" nevű kérvényt.
2. Annak érdekében, hogy az e-learning felülethez hozzáférjen, szükséges, hogy regisztráljon az alábbi linken is: https://kerdoiv.nkfih.gov.hu/limesurvey/index.php/394617. A regisztrációt követően meghívót fog kapni, amellyel az e-learning felületre tud majd belépni.
Fontos, hogy mindkét teendőt elvégezze, a jelentkezés csak úgy lesz végleges. 


Gyakori kérdések

Az első félév