Első helyen végeztek a Szombathelyi Gépészek az online Techtogether mérnöki csapatversenyen

A Techtogether mérnöki csapatversenyt április 8. és május 8. között rendezték meg, és 10 csapat vett részt rajta. Első helyen végeztek a Szombathelyi Gépészek az online Techtogether mérnöki csapatversenyen, cikkünkben Sebestyén László Ádám harmadéves duális gépészmérnök hallgatót, a csapat újdonsült vezetőjét kérdeztük a sikerhez vezető útról.
Hogyan lettél te a csapat újdonsült sikeres vezetője?
A Savaria Műszaki Intézet először 2017 októberében tudott csapatot felállítani az akkori másodévesekből, majd indultak a 2018. évi tavaszi versenyen is; én ezeken még nem voltam jelen, de 2018 őszétől már én is a csapat tagja vagyok. A tavaly tavaszi versenyen 3×3 fős csapatokban zajlott a versenyzés; az egyik csapatot én szerveztem két évfolyamtársam bevonásával, az októberi versenyre pedig már én hívtam embereket a csapat törzstagjai mellé, és kineveztek csapatvezető-helyettesnek is. Talán azért rám esett a választás, mert látták, hogy motivált és céltudatos vagyok. Tudatosan úgy szervezzük a csapatot, hogy fiatalabbak is legyenek benne – idén például minden évfolyamból volt résztvevő –, így van kinek átadni a stafétát.
Sebestyén László az újdonsült csapatvezető, aki győzelemre vitte a csapatot
Milyen volt a versenyre való felkészülés?
Nem volt egyszerű, de szerintem nagyon jól megoldottuk. Miután megkaptuk a feladatokat, megkértem mindenkit, hogy olvassa át őket, és döntse el, hogy melyikkel foglalkozna szívesen. Ezután beütemeztem egy értekezletet a Microsoft Teamsben – amit a távolléti oktatáshoz is használunk –, és kiosztottuk a feladatokat. Mindegyik feladaton két-három fő dolgozott, akik rendszeresen kommunikáltak egymással. Természetesen egyeztettünk csapatszinten is, főleg akkor, ha valamelyik kiscsoport problémába ütközött. Az én fő feladatom volt tehát az, hogy koordináljam a munkavégzést.
Hogyan folytatódott ezután a verseny?
Május 8-án, az online verseny napján kellett a munkáinkat előadnunk a feladatokat adó cégeknek. Mindegyik vállalatnál remek eredményt értünk el: a Tequa International Kft. és a Kvalix Automatika Kft. feladatát is mi oldottuk meg a legjobban – utóbbinál ráadásul 100-ból 90 pontot értünk el, ami nagyon jónak számít. A verseny napján volt egy műszaki kvíz is. Ennek megoldásához a Teamsben indítottam egy értekezletet, megosztottam a képernyőmet, és együtt kitöltöttük a tesztet. Ezzel a feladattal a középmezőnyben végeztünk, de nagyon szoros volt a verseny.
Mit gondolsz, miért a Szombathelyi Gépészek nyerték az első helyet?
Szerintem azért mi végeztünk az élen, mert végig kiegyensúlyozott volt a teljesítményünk; minden feladatot vagy jól, vagy nagyon jól oldottunk meg. A második helyezettet (Arrabona Racing Team) 7 ponttal, a harmadikat (BME Motorsport) pedig 42 ponttal előztük meg. Érdekesség, hogy a Széchenyi István Egyetem és a BME csapata minden évben ott van az első két hely valamelyikén, így még nagyobb a dicsőség, hogy idén miénk lett a dobogó legfelső foka.
Moór Trixi a győztes csapat tagja
Szerinted miben rejlik a Szombathelyi Gépészek sikerének titka? Hogyan lehetséges az, hogy alig pár év alatt eljutottatok a dobogó legfelső fokára?
A csapatunk három éve vesz részt ezen a versenyen. 2018 októberében már a harmadik hely és négy különdíj is összejött, 2019 őszén pedig elértük az addigi legjobb eredményünket: második helyen végeztünk és nyolc különdíjat is bezsebelhettünk 900 ezer forint értékben.
Úgy gondolom, a sikerünk titka főként abban rejlik, hogy minőségi, színvonalas oktatást kapunk mind az egyetemen, mind a duális partnervállalatoknál. Ráadásul a duális képzésnek köszönhetően mindenben van egy kis tapasztalatunk, így ez is abszolút az előnyünkre válik. Emellé persze elengedhetetlen az is, hogy komoly hozzáállást tanúsítunk a feladatok megoldása során. Ha valahol elakadunk, akkor nem elégszünk meg a közepes megoldással, hanem folytatjuk tovább. A csapattársaim ráadásul mind olyanok, akik motiváltak és fejlődni vágyók, és ezek szerintem egy jó versenyző ismérvei. Szerencsére jól tudunk alkalmazkodni is – most éppen az online versenyhez –, így ez is hozzájárulhatott az első hely eléréséhez.
Szerinted hogyan befolyásolta a versenyt, hogy online zajlott?
Bár nagyon meglepődtem rajta, de 2019 októberében elnyertem a Tequa International Kft. egyéni különdíját – részben a helyszíni feladatmegoldásom, részben az előadásmódom miatt. Szeretek előadni, közben mozogni, mutogatni és magyarázni, hiszen így jobban át tudom adni a mondanivalómat. Az online térben viszont ez a fajta személyesség elveszett. Másfelől sajnáltam azt is, hogy ezúttal nem voltak gyakorlati feladatok; ezek során a helyszínen kell szerelni, menni, egyeztetni, most meg lényegében egyhelyben ülve intéztünk mindent. Összességében nézve azt mondom, nem volt rossz.
Microsoft Teamsen keresztül történt a felkészülés közösen a csapat többi tagjával
Ilyen körülmények között is mindenki ki tudta venni a részét a munkából?
Abszolút, nagyon örülök, hogy a csapatban mindenki tudott dolgozni a feladatokon. Jó, hogy rendelkezésünkre állt a Microsoft Teams, ahol a hívás- és a képernyőmegosztás funkció nagy segítségünkre volt.
Hogyan éltétek meg, hogy elsők lettetek?
Személy szerint én bíztam magunkban és abban, hogy a dobogón végzünk majd. Az eredményhirdetés során, miután kimondták a harmadik, majd a második helyezett csapat nevét, úgy voltam vele, hogy akkor talán a negyedik vagy az ötödik helyen végeztünk – de titkon azért reménykedtem benne, hátha mégis mi lettünk az elsők. Végül kimondták, hogy a Szombathelyi Gépészeké az első hely, majd kérték, hogy mint a csapat vezetője, nyilatkozzak pár szóban. Egyáltalán nem számítottam erre; megköszöntem a csapat munkáját és a részvételi lehetőséget, de valójában alig jutottam szóhoz. Úgy látom, mindenki nagyon örül neki, de ez nem is csoda: ez egy olyan verseny, amire nem lehet nem büszkének lenni. Egy országos mérnökhallgatói csapatversenyen egy fiatal, ötéves képzés hallgatói első helyet tudnak elérni – akárhogy is nézem, ez igazán nagy eredmény.
Milyen nyereményekkel gazdagodtatok?
Mivel összesítve első helyezést értünk el, 100 ezer forint jutalomban részesültünk. Ezen kívül három különdíjat is kaptunk. Sőt, a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) feladatának – értékelni az egyesület megjelenését és fejlesztési lehetőségeket ajánlani – első öt helyezettjét megkérték, hogy később, egy nagyobb meeting alkalmával prezentálják az ötleteiket a GTE vezetőinek, mert a hallgatói vélemények alapján szeretnék fejleszteni magukat. Ebben az ötben mi is benne vagyunk. A különdíjakat illetően a Hepenix Kft. harmadik helyét nyertük el, míg a Tequa International Kft.-től 1000 eurós utalványt kaptunk, amit webinárokon tudunk majd felhasználni. A Kvalix Automatika Kft.-nél szintén első helyezést értünk el, ami 100 ezer forint értékű alkatrészgyártási lehetőséggel jár együtt. Ez számunkra nagyon hasznos, ugyanis járműépítésen is dolgozunk. Az a célunk, hogy az európai szintű Shell Eco-marathon versenyre egy olyan elektromos járművet tudjunk építeni, ami egy kilowattórának megfelelő energia segítségével a legtöbb kilométert tudja megtenni.
Azt mondják, mindent a csúcson kell abbahagyni? Ha nem, akkor mik az új céljai a csapatnak?
Én sosem voltam annak a híve, hogy a csúcson bármit is abba kell hagyni – a csúcson kell maradni! Most az a célom, hogy az idei októberi versenyen minden cég feladatát mi oldjuk meg a legjobban. Ez nagy cél ugyan, de úgy érzem, kihívást jelentő célok nélkül nem lehet fejlődni. Remélem, sikerül majd elérnünk.
A győztes csapat tagjai:
- Lajber Kirstóf
- Orbán Tamás
- Tóth Dániel
- Farkas Zoltán
- Moór Beatrix
- Szilvágyi Milán
- Magyar Gergely