Dékáni köszöntő

2020.07.24.
Dékáni köszöntő

Kedves Gólyák!

Az ELTE Informatikai Kar vezetése nevében nagy szeretettel köszöntöm Önöket!

Sikeres felvételükkel az ország egyik legrangosabb egyetemének lesznek a hallgatói, amihez szívből gratulálok! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebb óta működő, legnagyobb felsőoktatási intézménye. Kiemelkedik a hazai és a nemzetközi felsőoktatási intézmények közül, diplomáját értékesnek és magas presztízsűnek tartja a munkaerőpiac. Akik figyelemmel kísérték a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárait, láthatták, hogy az ELTE Informatikai Karra magas pontszámokkal lehetett bejutni, így méltán lehetnek büszkék Magukra.

Nagy mérföldkő ez az Önök életében, hiszen lezárult egy korszak és kezdetét veszi egy új, életük legszebb, legkalandosabb évei előtt állnak. Jövőbemutató, innovatív szakmát választottatok, amelyhez néha göröngyös út vezet, de a tanulás és a kitartás meghozza majd a gyümölcsét, megéri az erőfeszítés.

Kiváló szaktudás, gyakorlatorientált képzés, pezsgő hallgatói élet, támogató környezet várja a Gólyákat. Legyenek aktív tagjai Karunk közösségének, vegyenek részt programjainkon illetve az egyetemi kulturális- és sportéletben, kapcsolódjanak be a kutatásainkba, éljenek a lehetőségekkel.

Végezetül azt kívánom, hogy érezzék jól Magukat, előbb Gólyaként, később felavatott egyetemi Hallgatóként! Alapozzák meg a karrierjüket!

Ehhez kívánok Önöknek jó egészséget, sok erőt és kitartást.

Dr. Horváth Zoltán

dékán