Az ELTE Informatikai Kar ugródeszka a csúcstechnológia világába

2020.01.08.
Az ELTE Informatikai Kar ugródeszka a csúcstechnológia világába

Ipari partnereivel az ELTE Informatikai Kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak. Megtanítja őket még valamire, ami az IT területén nélkülözhetetlen.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar közel háromezer hallgatójával a legnépszerűbb kar a programtervező informatikus szak iránt érdeklődő középiskolások körében. Népszerűségét mindenekelőtt az alapképzéstől a doktori képzésig ívelő, versenyképes tudást adó elméleti és gyakorlati oktatás minőségének köszönheti, de ugyanilyen fontos a támogatás is, amellyel hallgatóit az eredményes előmenetelben segíti.

Több mint száz fős, magasan kvalifikált és jelentős ipari-innovációs tapasztalattal rendelkező oktatói kar, valamint modern számítógépes laboratóriumok sora szolgálja a hallgatók szakmai felkészülését. Az ipari együttműködésben felállított kutatólaborokban olyan kurzusok valósulnak meg alap-, mester-, és doktori képzésben tanuló hallgatók részvételével, melyek egyetemi körülmények között modellezik egy munkahelyi kutató-fejlesztői környezet működését. Az elsőévesek beilleszkedését az egyetemi életbe oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez az első éveseknek. Különösen fontos ez, mert a sikeres szakmai előmenetel egyik kulcsa – úgy az egyetemi évek alatt, mint azt követően, az informatika folyton megújuló világában – az élethosszon át tartó tanulás képességének fejlesztésében és a közösségteremtésben rejlik.

Adattudomány, kiberbiztonság, mesterséges intelligencia

Ma még senki nem láthatja pontosan, hogy az egyre gyorsuló technológiai fejlődés milyen irányokat vesz a távolabbi jövőben. Azt azonban nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a legfontosabb megatrendjei az automatizált vezetés, az elektromos autók, a hálózatba kapcsoltság, a „big data” és real time rendszerek, új hálózati architektúrák, intelligens rendszerek, szenzorok területén várhatóak. Az informatika meghatározó jövőformáló területeit az ELTE IK hallgatói speciális fókuszú, az adattudomány és mesterséges intelligencia mellett a kiberbiztonság, a Fintech és az Ipar 4.0 technológiáira összpontosító mesterképzéseken tanulmányozhatják, melyek belépőt jelentenek a csúcstechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó cégek világába. Az egyik legújabb program, az önvezető autózást középpontba állító Autonómrendszer-informatikus mesterképzés 2018-ban indult.

Ipari partnereivel az ELTE Informatikai Kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak. Megtanítja őket még valamire, ami az IT területén nélkülözhetetlen.

Informatikai és kommunikációtechnológiai területen európai egyetemek és vállalatok együttműködésében kínál mester- és doktori képzéseket az EIT Digital Master School. Budapest az ELTE vezetésével társult tagként csatlakozott az uniós innovációs csúcsszervezethez és az egyetem a teljes jogú partneri státusz elnyerését (2017) követően is az EIT Digital Budapest Node legnagyobb súlyú hazai partnerének számít. Az EIT Digital mesterképzésének célja, hogy a digitális technológia kulcsfontosságú területein szerteágazó innovációs és vállalkozói ismeretekkel rendelkező, kiváló műszaki szakembereket képezzen. A program kétéves nemzetközi mesterképzést kínál két európai egyetemen, melynek elvégzésével kettős diplomát és EIT Digital vállalkozói oklevelet is szereznek a hallgatók.

Az ELTE Inforematikai Kar számtalan lehetőséget kínál hallgatói számára az alap- és mesterképzésektől a doktoi iskoláig. A felvételi döntés előtt álló középiskolások az ELTE Informatikai Kar honlapján tudnak tájékozódni a képzéseinkkel kapcsolatban.