ELTE IK fejléc
Navigációs hivatkozások átugrása
Karunkról
Hallgatóknak
Tanulj nálunk!
Középiskoláknak
Oktatóknak
Látogatóknak
 
 
Navigációs hivatkozások átugrása
Sajtó hírek
Prezentációk
Sajtófigyelő
Széchenyi-díjasok: Schipp Ferenc matematikus
Forrás: Hírextra
Schipp Ferenc, a matematikai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának egyetemi tanára több mint 40 éve folytat szakmai és pedagógiai szempontból is magas színvonalú egyetemi oktatói, kutatói tevékenységet.

Döntő szerepet játszott az ELTE-n 1972-ben beindult programozó matematikus-, majd később a programtervező matematikus- és a posztgraduális matematikus-képzés, majd a kétszintű programtervező informatikus-képzés szakmai előkészítésében és szervezésében. Az így kialakult informatikai képzési rendszerben ma már ezren tanulnak.

Oktatói tevékenysége során mindig nagy gondot fordított a tehetséges hallgatók felkarolására, szakmai fejlődésük elősegítésére. Számos egyetemi doktori, kandidátusi és PhD értekezés született inspirálására, vagy szakmai irányítása mellett.

A nagy hagyományokkal rendelkező magyar Fourier-sorok, valós függvénytani iskola egyik vezető, nemzetközileg is elismert képviselője. Szakmai munkásságának döntő része az úgynevezett harmonikus analízishez és Hardy-terekhez kapcsolódik.

Irányítása alatt nemzetközi együttműködésben készült el a diadikus analízis eredményeit feldolgozó angol nyelvű monográfia, amely Akadémiai Nívódíjban részesült, mára a diadikus
analízis egyik legtöbbet idézett forrásműve.

Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet rendszer- és irányításelméleti laboratóriumának külső munkatársaként a matematikai és a számítástechnikai alkalmazások területén számos publikációja jelent meg. Nagy tapasztalatra tett szert a legkülönbözőbb gyakorlati problémák matematikai modellezésében, informatikai kezelésében, például rendszerek azonosításával összefüggésben. Új típusú közelítésekből kiindulva gyors algoritmusokat készített jelek szűrésére és rekonstrukciójára.

Jelenleg az MTA SZTAKI és a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának munkatársaival együttműködve a klinikai szemészeti gyakorlatban alkalmazható, a szaruhártya nagypontosságú topográfiai vizsgálatára alkalmas módszer kidolgozásával foglalkozik.

Schipp Ferenc a rendszerelméletben szerzett tapasztalatait a jövőben számítógépes grafikai alkalmazásokban, EKG görbék analízisében és feldolgozásában kívánja felhasználni, ami minden remény szerint hasznos lehet a különböző típusú felvételek összevetésében és az orvosi diagnosztikában is.

Schipp Ferenc matematikus Somberekben született 1939-ben. Az ELTE TTK numerikus analízis tanszékvezető egyetemi tanára, 1988-tól 1993-ig az informatikai tanszékcsoport vezetője, 1977-82-ig dékánhelyettes. A JPTE matematika tanszékvezető egyetemi tanára. 2001 és 2004 között MTA közgyűlési képviselő, 1977-90 a Matematikai Bizottság titkára, 1990-93 tagja. Az Analysis Mathematica és a Mathematica Pannonica szerkesztő bizottságának tagja. A matematikai tudomány kandidátusa (1970), doktora (1976). Díjai: Akadémiai Díj (1990), Szent-Györgyi Albert-díj (1996), Szele Tibor-emlékdíj (2000), Széchenyi-díj (2008).

Cikk dátuma: 2008.03.28. 
Lejárat dátuma: