Tanévnyitó 2009 szeptember

Dékáni köszöntő

Kedves Vendégeink, Tanáraink és Hallgatóink!

Örömmel és nagy tisztelettel köszöntöm Önöket az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának hetedik tanévnyitóján. A hetes szám azt jelzi, hogy karunk az egyik legfiatalabb önálló oktatási egysége egyetemünknek, amelynek azonban 375. tanévét nyitotta meg a rektor úr az elmúlt pénteken. 375 év hatalmas időszak, még emberöltőkben számolva is több mint egy tucat. A jubileumi év kapcsán pörgessük vissza az idő kerekét az 1600-as évekbe. Az országunk három részre szakítva vívja élet-halál harcát a török megszállókkal szemben. A hódoltsági területen a 3,5 milliós össznépesség egy negyede, közel 900 ezer lélek óriási áldozatokat hozva küzd a puszta létéért. Elődeink küzdelme nem volt hiábavaló, ellenkezőleg, sok szempontból nagyon is sikeres volt. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar nyelv az első virágkorát éppen az 1600-as években élte. A szétszaggatott országban több tucat középiskola mágnesként vonzotta magához a diákokat. A kor nagyhatású protestáns humanistái tanítottak Sárospatakon, Kolozsvárott, Debrecenben, Sopronban, a Felvidék és Erdély városaiban. A végzős diákok az ország minden részébe eljutva szórták szét a tudás magvát, és erősítették a hitet a lelkekben.

Ilyen előzmények után érkezünk el 1635-höz. Ebben az évben május 6-án a zseniális hittudós és államférfi, Pázmány Péter esztergomi érsek egyetemet alapít Nagyszombatban. Az egyetem ugyanezen év november 13-án hittudományi és bölcsészettudományi karral ünnepélyesen megnyitja kapuit. Ha Európában keresünk párhuzamokat, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy 1635-ben Franciaországban megalapítják a Francia Akadémiát, 1640-ben Finnországban, Turkuban is egyetemet alapítanak. Eleink tehát a háborús körülmények ellenére Európa élvonalában haladtak az oktatást tekintve.

Egyetemünk életében az alapítás óta sok fontos esemény történt. 1667-ben megalakult a jogi, 1769-ben pedig az orvosi kar. A Magyar Királyi Tudományegyetem 1777-ben Budára költözött, és a klasszikus négy karral rendelkező szerkezetben működött 1949-ig. Ekkor jelentős átszervezések után megalakult a Természettudományi Kar, és egyetemünk felvette az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevet. Az ekkor kialakult három karhoz 1983-ban csatlakozott a Tanárképző Főiskolai Kar. 2000-ben az egyetemi integráció során a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola és a Budapesti Tanítóképző Főiskola az ELTE részévé vált. A Magyar Köztársaság Kormányának döntése alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2003. szeptember elsejétől létrejött az Informatikai Kar, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Társadalomtudományi Kar. A Tanárképző Főiskolai Kar megszűnésével egyetemünkön jelenleg nyolc kar működik.

Az Informatikai Kar kialakulásának feltételei hosszú fejlődés eredményeként teremtődtek meg. Ezek között az egyik legfontosabb a számítógépek és az informatika tudományágának kialakulása, amelyhez Neumann János munkásságával döntő mértékben járult hozzá. Talán Önök előtt is ismert, hogy matematikából egyetemünkön doktorált 1926-ban. Neumann János örökre beírta nevét a tudománytörténetbe többek között az elektronikus digitális számítógépek elvének megalkotásával. Alapvetően ezek az elvek jellemzik azokat a számítógépeket is, amelyek ma megtalálhatók egyre több családnál is. Gondoljunk csak bele, hogy alig fél évszázad alatt hova fejlődött a számítógép, hogyan vált mára mindennapi munkaeszközünkké nem utolsó sorban egy magyar ember zsenialitásának is köszönhetően. Legyünk erre is büszkék.

Tisztelt Leendő Hallgatóink!

Engedjék meg, hogy röviden bemutassam karunkat, az ELTE Informatikai Karát. Nyolc tanszék, az üzemeltetési csoport munkatársai, meghívott előadók, fiatal doktoranduszok fogják tanítani önöket. Ha körbenéznek ebben az aulában, megtekinthetik azoknak a tudós tanároknak az emléktábláit, szobrait akik az évszázadok alatt munkásságukkal hírnevet szereztek egyetemünknek. Jelenleg karunkon a tanárok száma megközelíti a 120 főt, akik között három akadémikus, 15 tudományok doktora és hatvannál több PhD-fokozattal rendelkező oktató található. Mindnyájan az oktatás iránt elkötelezettek, akik között szép számmal vannak nemzetközi hírű tudósok. A karon tanuló hallgatóink száma meghaladja a kettőezer főt. A tanuláshoz a lágymányosi kampusz épületei ideális körülményeket biztosítanak. Tantermeink modern audiovizuális eszközökkel vannak felszerelve. Számítógépes laboratóriumainkban több mint 500 darab, Pentium és Celeron típusú személyi számítógépen tanulhatnak, dolgozhatnak diákjaink. Ebben az évben gazdasági partnereink támogatásával közel 100 darab új számítógépet állítunk rendszerbe a kar kezelésében lévő laboratóriumokban. Itt Lágymányoson a hálózati infrastruktúránkat az elmúlt két évben újítottuk fel az ELTE Informatikai Igazgatóság anyagi és szakmai közreműködésével. A hálózatunk az átviteli sebesség, a kapacitás és a megbízható működés szempontjából az egyik legjobb az országban.

A Kar által gondozott szakok a programtervező informatikus alapszak és a mesterszintű képzés keretében a programtervező informatikus, a térképész, az informatikatanár mesterszakok. Az alkalmazott matematikus szakot, amely kifutó képzés, a Természettudományi Karral közösen gondozzuk. Kifutó szakunk még a programtervező matematikus egyetemi szak. Az idén először felsőfokú szakképzést is meghirdettünk, ahol két szakon nappali és levelező képzési formában közel száz hallgató kezdi meg tanulmányait.

A történelemhez egy pillanatra visszatérve hadd említsem meg, hogy Lázár deák már 1514-ben elkészítette Magyarország térképét. A térképészet gyökerei tehát nagyon mélyre nyúlnak vissza. Térképész mesterszakunkon, amely az egyetlen ilyen az országban, a keretszámban meghatározott 20 fő kezdi meg tanulmányait. A programtervező informatikus mesterszakon az idén összesen 60 hallgató iratkozott be nappali és esti tagozaton. Ez a szám csalódás a számunkra, ennek duplájára számítottunk, de nem végeztek többen az alapszakon, így még mindig nincs kellő utánpótlás a mesterszakon. Reményeink szerint a most induló tanév végén már elegendő számban szerzenek diplomát az alapszakos hallgatók. A tanár szakokon országosan kevesen iratkoztak be a mesterszintű képzésekre. Ez azért is jelent problémát, mert hamarosan hiány léphet fel a közoktatásban például az informatikai tanárok esetében. A felsorolásban utoljára hagytam a legnépszerűbb szakunkat a programtervező informatikus alapszakot, ahova évről évre növekvő pontszámmal vehetjük fel az 500 nappalis és az idén 120 estis hallgatót.

A Bologna típusú képzési rendszer szerves része a doktori képzés. Évente közel 30 főt iskolázunk be az első évfolyamra, akik közül átlagosan tízen részesülnek állami ösztöndíjban. A három doktori programunk népszerű a hallgatóink között, akik szívesen jönnek hozzánk.

Az alapképzési szakon az idén a második évfolyam fejezte be a tanulmányait, pontosabban azok, akik az ajánlott tanterv szerint haladtak. Mint már említettem, ilyenek a vártnál kevesebben voltak. Tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy a szak népszerűvé vált hallgatóink körében, de a követelmények sikeres teljesítéséhez sokat és nagyon keményen kellett dolgozniuk már az első félévtől. Ehhez oktatóink, munkatársaink, a kar hallgatói önkormányzata és a felsőbb éves hallgatók is minden segítséget megadtak és a jövőben is meg fognak adni. A hozzánk először beiratkozó hallgatókat 20-22 fős állandó csoportokba szervezzük, és minden csoporthoz egy felsőbb éves hallgatót, ún. mentort rendelünk. A mentorok feladata a csoportok segítése minden téren, de leginkább a tanulásban. Kérdéseikkel, javaslataikkal forduljanak nyugodtan hozzájuk. Sikeres előmenetelüket a tanulásban segíteni szeretnénk azzal is, hogy matematikából a középiskolai tanagyagra építve heti kétórás foglalkozásokat szervezünk tudásszintjük kiegyenlítésének érdekében. Kérem, éljenek a felkínált lehetőséggel, és próbáljanak az ajánlott tantervi háló szerint előrehaladni tanulmányaikban. Felhívom a figyelmüket arra is, hogy az új tanévben tanulmányaikat bármely szinten megkezdő hallgatókra továbbra is vonatkozik a felsőoktatási törvénynek az a rendelkezése, amely szerint két lezárt félév alatt az államilag finanszírozott hallgatóknak minimum 27 kerditpontot teljesíteniük kell ahhoz, hogy az önköltséges kategóriába történő átsorolást biztosan elkerüljék. A beiratkozáskor erről is pontos tájékoztatást kaptak munkatársainktól, akiknek a tanácsait érdemes az első naptól kezdve nagyon komolyan venniük.

Kedves Tanártársaim, Munkatársaim és Hallgatóink!

Köszöntöm Önöket az új tanév kezdetén. Kívánom, hogy munkájukkal, eredményeikkel tovább öregbítsék intézményünk jó hírnevét. Tanártársaimnak ezúton is köszönöm az egyetem és a kar érdekében kifejtett áldozatos munkáját. Engedjék meg, hogy Schipp Ferenc professzor úrnak, Benczúr András professzor úrnak, Gonda János habilitált docens úrnak külön is megköszönjem, hogy oktatói, vezetői munkájukkal hosszú évtizedeken át hozzájárultak sikereinkhez, amelyet az egyetemi tanévnyitón a rektor úr Schipp tanár úr esetében professzor emeritusi címmel, Benczúr András és Gonda János esetében Pro Universitate arany emlékéremmel is elismert. Köszönöm a kar adminisztratív állományának a helytállását az egyre nehezedő gazdasági körülmények között. Örömmel tudatom, hogy szintén a kar felterjesztésére Olajos Adrienn, a kar gazdasági csoportjának vezetője az egyetemi tanévnyitón a rektor úrtól eddigi munkájának elismeréseként Trefort-emléklapot vett át. Az év folyamán többen nyugdíjba vonultak a természet rendjének megfelelően, de helyükre tehetséges fiatalokat sikerült alkalmaznunk. Nyugdíjasainknak jó pihenést, a többi munkatársamnak eredményes munkát és ehhez jó erőt és egészséget kívánok.

Most pedig kérem az elsőéves hallgatókat, hogy a hallgatóvá fogadást jelképező kézfogás előtt tegyék le hallgatói fogadalmukat. Közben gondoljanak arra, hogy Önök fogják alkotni hazánk értelmiségét. Az értelmiségi lét nagyszerű feladatokkal és magasztos kötelezettségekkel jár. Hazánk sorsát most is csakúgy, mint az egyetemünk alapításának időszakában nagymértékben az határozza meg, hogy milyen lesz a jövő értelmisége. Kérem, hogy Önök is ennek megfelelő kötelességtudattal kezdjék meg tanulmányaikat, amelyhez sok sikert kívánok. Ne feledjék azonban, hogy egyik legnagyobb kincsük a fiatalságuk. Fogadják meg tehát Eötvös Loránd tanácsát: „azt kívánom én, hogy a tanulás mellett ne legyen hiány a mulatságban sem. … a tanulóifjúság … foglalja le hegyeinket akár a Bakonyig kirándulásainak, a Rákos mezejét játékainak és a Duna habjait evezősversenyeinek. Itt, ahova őt nem mindenki bírja követni, férfias játékokban, barátok közötti versenyekben, mulatva fogja megszerezni az ifjú azt a kincset, amely férfivá avatja: az akarat erejét, a kitartást a küzdelemben.” Nemes harcukhoz ismételten sok sikert kívánok.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Budapest, 2009. szeptember 7. Kozma László

2017.10.20.