Nemzetközi konferenciákon vettek részt az Informatikai Kar oktatói
A közelmúltban több rangos eseményen jelentek meg az IK oktatói, a kutatóegyetemi projekt uniós támogatásának köszönhetően. A Geoinformatika és térképészet kutatócsoport tagjai Brazíliában és Kínában mutatták be eredményeiket, illetve indonéz vendégprofesszort is fogadtak Lágymányoson.
José Jesús Reyes Nunez, a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék docense a brazíliai Espirito Santo Állami Egyetem Földrajzi Tanszékének meghívására érkezett az országba. Útja során előadást és gyakorlatot tartott az egyetem földrajz szakos hallgatóinak (Alternatív tematikus ábrázolási módszerek a térképészetben) címmel. Az egyetemközi kapcsolatok erősítése mellett, a VII. Colóquio de Cartografia para Crianças e Escolares című konferencián is részt vett, Térképészet és a Gyermek Bizottság című előadásával. A Niteróiban található Fluminense Szövetségi Egyetemen és a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetemen „Térképészet gyerekeknek: jelenlegi helyzet”címmel tartott bemutatót. José Jesús Reyes Nunez megbeszéléseket folytatott a Brazil Térképészeti, Geodéziai, Fotogrammetriai és Távérzékelési Társulás elnökével, Dr. José Carlos Penna de Vasconcellos-szal és Paulo Márcio Leal de Menezes-szel, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) alelnökével, a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetemen levő Kartográfiai Laboratórium vezetőjével is.
Elek István, a Térképtudományi és Geoninformatikai Tanszék docense a kínai Vuhanban vett részt a Fourth International Workshop on Advanced Computational Intelligence (IWACI2011) nevű konferencián, ahol „Térbeli adatbázis tudásbázis nélküli evolúciós gépekre” címmel tartott előadást. Az előadás társszerzői Roden János és Binh Thai Nguyen voltak.
A Tanszék vendége volt Sukendra Martha, az Indonéz Térképészeti Társaság elnöke, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) alelnöke 2011. november 28-30 között. "Indonesian Cartography and Geo-spatial Data and Information Management" címmel tartott előadást, illetve szakmai szervezeteket és intézeteket is meglátogatott budapesti tartózkodása során.