SUSCO Youth rendezvénysorozat

SUSCO Youth rendezvénysorozat

Az Antall József Tudásközpont idén is elindítja SUSCO Youth rendezvénysorozatát, mely főleg fiatal egyetemistáknak és szakértőknek kíván az egyetemi tanórákon kívül platformot teremteni, hogy hazai és külföldi szakértők segítségével egy-egy aktuális kihívásra közösen kereshessenek megoldásokat, különös tekintettel a fenntartható fejlődés aspektusaira.

A SUSCO Youth „Digital Cities” eseményünk részletes leírását és egyúttal tisztelettel meghívjuk és örömmel várjuk Önt és az ELTE hallgatóit a 2017. március 1-én, szerdán, 17.30 órakor megrendezésre kerülő interaktív rendezvényünkön.

Idei első, „Digital Cities” eseményünkön ezúttal az IBM és a T-Systems szakértőivel közösen mutatjuk be, hogy a jövő városai jól kiépült infokommunikációs infrastruktúrákkal hogyan alkalmazkodnak majd lakóik igényeihez és válhatnak a kölcsönös alkalmazkodás színterévé.

Interaktív workshopunkon a résztvevők közösen gondolkodhatnak tapasztalt szakemberekkel, illetve a hasonló érdeklődési körű meghívott más területekről érkező hallgatósággal. A kreativitás fejlesztésén kívül így a program remek fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget is biztosít.

2017.02.26.