Pályázati felhívás - Innovact Campus Awards

Innovact Campus Awards

Az idén 15. alkalommal megrendezendő INNOVACT (Reims, 2011. március 29-30.) innovációs szakvásár szervezői az Európai Bizottság támogatásával ebben az évben is meghirdetik a fiatal tehetségek innovációs versenyét, amin az EU-tagországok diákjai vehetnek részt. Az „elődöntőbe” bejutott egyéni vagy csapatot alkotó pályázóknak módjuk lesz arra, hogy pályaművüket személyesen is bemutathassák az INNOVACT látogatóinak és a neves szakemberekből álló zsűri tagjainak. A pályázatok értékelésénél a legfontosabb szempontok: eredetiség, kreativitás, újszerűség – és természetesen a megvalósíthatóság.

A legjobbak bemutatásának teret adnak többek között a következő honlapok: http://www.innovact.com/, http://www.letudiant.fr/, http://www.lors.fr/, http://www.lentreprise.fr/, http://www.ffbde.fr/

Az első díj 3 000 euró, a második és harmadik helyezett egyaránt 1 500-1 500 eurót kap. A „finalisták” részvételéről a szervezők gondoskodnak (vállalják az utazási és szállásköltséget), a résztvevők pedig mintegy 20 ország kétezer szakmai látogatója és közel kétszáz fiatal innovatív vállalkozás képviselői előtt mutatkozhatnak be. Az ünnepélyes díjátadó március 30-án lesz.

Jelentkezési határidő: 2011. január 24.

Jelentkezni a http://www.innovact.com/sites/innovact.com/static/pdf/2011/dossier_candidature_ICA_2010_GB.pdf webcímről letölthető angol vagy francia űrlapok kitöltésével lehet, amit kizárólag elektronikus úton kell eljuttatni a következő címre: dahvia.ouadia@verbatim-communication.fr. Kontakt : Dahvia Ouadia, dahvia.ouadia@verbatim-communication.fr Telefon: +33 1 53 10 29 89, részletes információk: http://www.innovact.com/, http://www.verbatim-communication.fr/, http://www.letudiant.fr/ vagy http://www.lors.fr/
2011.01.12.