ELTE IK fejléc
Navigációs hivatkozások átugrása
Karunkról
Hallgatóknak
Tanulj nálunk!
Középiskoláknak
Oktatóknak
Látogatóknak
 
 
Navigációs hivatkozások átugrása
Tanulmányi Hivatal
Diáktanácsadó
Nyelvtanfolyamok
Szigorlat, szakdolgozat, záróvizsga
Neumann János Tehetséggondozó Kör
Szakmai gyakorlat (BSc)
Szakmai gyakorlat (MSc)
Szakmai gyakorlat menetrendje
Diszkrét matematika szintfelmérő
Oktatási dékánhelyettes
Hasznos linkek
Hírek az informatika világából
ALUMNI (Öregdiák)
Erasmus Hallgatói Mobilitás
CEEPUS
Diáktanácsadó
Sportolási lehetőségek
 
A szakmai gyakorlat menetrendje

Teljesítése kritériumként szükséges feltétele az abszolutórium megszerzésének. A szakmai gyakorlatot – a szakmai tárgyak legalább egy részének teljesítését követően – az első lezárt félév után lehet letölteni aktív hallgatói jogviszonnyal.

I. A szakmai gyakorlat célja; kompetenciák

  1. A szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgatók – tanulmányaiknak megfelelő tevékenységet végző szervezetnél (vállalatnál, intézménynél) – megismerkedjenek az ott folyó szakmai munkával, bekapcsolódjanak a napi munkavégzésébe, önállóan oldják meg a szakmai vezetőjük által rájuk bízott feladatot, illetve tapasztalatokat gyűjtsenek a munkaerőpiacon való későbbi elhelyezkedéshez.
  2. A szakmai gyakorlaton elsajátítható, fejleszthető kompetenciák.

1.      Általános kompetenciák: határidőre való pontos, precíz munkavégzés a feladatok jellegétől függően önállóan vagy együttműködési készséget tanúsítva csapatban, szakmai nyelvezetnek megfelelő kommunikáció.

2.      Szakmai kompetenciák: a tanulmányaik során szerzett szakmai, informatikai ismereteik gyakorlatban történő alkalmazása, új ismeretek elsajátítása.

II. Szakmai gyakorlatra alkalmas helyek

Szakmai gyakorlatra alkalmas helynek minősül minden olyan szervezet, intézmény, amely az informatika területén végzi tevékenységét és

  • 2014-ben vagy később felvett hallgatót fogadnak szakmai gykorlatra, akkor megkötik az egyetemmel az Együttműködési megállapodást,
  • írásban vállalja, hogy a szakmai gyakorlatra fogadja a hallgatót (Befogadó-nyilatkozat)
  • a szakmai gyakorlat elteltével a hallgató tevékenységét röviden írásban értékeli (Referencialevél).

III. Szakmai gyakorlat időtartama

2014. szeptemberében és később felvett hallgatók esetében:

     o   Legalább 6 hét alatt legalább 240 igazolt munkaóra.

Ehhez a következő beosztásokat javasoljuk:

   o   heti 40 munkaóra = 6 hét időtartam (legalább)

   o   heti 32 munkaóra = 7,5 hét (legalább 8 hét)

     o   heti 24 munkaóra = 10 hét (legalább)

A fentebb leírt időtartamokat aktív hallgatói jogviszonnyal (azaz aktív félévben) kell elvégezni, ezért javasoljuk, hogy a második vagy negyedik aktív tavaszi félév utánra ütemezzék be.

IV. A szakmai gyakorlat elfogadásának feltételei

  1. A hallgató olyan helyen töltötte le a szakmai gyakorlatát, amelyet az Informatikai Kar – a befogadó hely által hiánytalanul kitöltött formanyomtatvány ún. Befogadó-nyilatkozat tartalmának ismeretében, annak aláírásával – a szakmai gyakorlat megkezdése előtt jóváhagyott.
  2. A hallgató a szakmai gyakorlatát
    1. a céloknak és kritériumoknak/ kompetenciáknak megfelelő színvonalon;
    2. a munkáltatója, kijelölt szakmai vezetője által rábízott feladatokat gondosan ellátva, a rá vonatkozó specifikus, szakmai és jogszabályokban rögzített előírásokat betartva;
    3. az Eötvös Loránd Tudományegyetem jó hírnévhez való jogát nem sértve, az általa az egyetemen folytatott tanulmányok, szervezett képzés hitelét, hírnevét nem rontva töltötte le, illetve
  1. A 2. pontban felsoroltak teljesítését a szakmai gyakorlatot felügyelő személy a megfelelő kari formanyomtatvány (Referencialevél) hiánytalan kitöltésével, és aláírásával a szakmai gyakorlat befejezését követően igazolja.

V. Határidők

A Befogadó-nyilatkozatot a tanév során a szakmai gyakorlat megkezdése előtt legalább 2 héttel lehet leadni az oktatási dékánhelyettes irodájában, aki az a gyakorlat megkezdéséig hitelesíti.

A határidők betartása, a szakmai gyakorlat helyéről és ütemezéséről való egyeztetés a hallgató felelőssége. Amennyiben a hallgató időben nem jelzi, hogy hol kívánja szakmai gyakorlatát letölteni, vagy olyan helyen tölti szakmai gyakorlatát, amelyet az Informatikai Kar előzetesen nem fogadott be, az egyetem nem köteles a szakmai gyakorlat teljesítéséről szóló igazolást, Referencialevelet elfogadni.

A szakmai gyakorlat beszámolóját (Referencialevél) a teljesítést követően 30 napon belül le kell adnia a hallgatónak.

A Referencialevélet a gyakorlat teljesítését követően 30 napon belül le kell adnia a hallgatónak!
Ha a hallgató határidőre nem teljesíti a Referencialevél leadási kötelezettségét, akkor a TO jogosult a határidő utáni minden megkezdett héten újabb szolgáltatási díjat kiszabni. A szolgáltatási díj összege: 3000.-Ft/hét.

VI. Az Informatikai Karon belüli adminisztráció

A) Nyomtatványok

  • Együttműködési megállapodás - 3 aláírt és lepecsételt példány, ha szükséges (formanyomtatványt e-mailben lehet kérni az Oktatási asszisztenstől a cégnév, céges kapcsolattartó neve és e-mail címe feltüntetése mellett)
  • Befogadó-nyilatkozat 
  • Referencialevél 

B) Szakmai gyakorlati helyek és a szakmai gyakorlat teljesítésének a jóváhagyása

  • A lehetséges szakmai gyakorlati helyek listáját a kari honlapon közzé tesszük.
  • A kitöltött, aláírt Referencialevelek elfogadásáról az oktatási dékánhelyettes dönt a Kreditátviteli Bizottság véleményének kikérésével.
  • Az MSc szakon előírt szakmai gyakorlat teljesíthető még az Informatikai Karon elvégzett: Kooperatív képzéssel, Innovációs laborral vagy MSc-s labor blokk-kal is.
    • Elfogadtatás menete:
      • A teljesített Kooperatív képzést követően, az oktatási dékánhelyettesnek benyújtott kérelem (IK-Kérvény formanyomtatvány) alapján a szakmai gyakorlatot teljesítettnek ismerjük el.
      • Teljesített Innovációs labor esetében a következő nyomtatvány kitöltésével a szakmai gyakorlatot teljesítettnek ismerjük el.
      • Amennyiben teljesítette az MSc-s képzésen lévő négy féléves labor blokkot, a következő nyomtatvány kitöltésével a szakmai gyakorlatot teljesítettnek ismerjük el.
      • A kitöltött nyomtatványokat az Oktatási asszisztensnek kell leadni, a dékánhelyettesi irodában.
  • A szakmai gyakorlat teljesítését és az Informatikai Kar részéről történő elfogadását egyaránt igazoló Referencialevelek alapján a szakmai gyakorlat teljesítését a Tanulmányi Hivatal rögzíti a Neptun-ban.

C) Kapcsolat

2016.07.19.